Az Eszközalap befektetési célja az, hogy hosszútávon az inflációt jelentősen meghaladó hozamot érjen el azáltal, hogy közvetlenül vagy közvetetten a világ nagyobb értéktőzsdéin jegyzett részvényekbe fektet, melyek a befektetések nagyobb részét teszik ki. A befektetések kisebb része társasági vagy államkötvényekbe irányulhat. A szükséges likviditás biztosítása érdekében az Eszközalap korlátozott mértékben (legfeljebb 20 %-ig) az Európai Gazdasági Térség országaiban székhellyel rendelkező bankokban bankbetétekbe is fektethet.
Az egyéb eszközök aránya legfeljebb az Eszközalap eszközeinek 20 %-a lehet. Az Eszközalap a magas részvény-arány következtében várhatóan, de nem szükségszerűen magas hozamot érhet el, ugyanakkor magasabb az eszközök értékének gyors váltakozásának kockázata is, melyet részben kezel az eszközök széles, globális diverzifikációja. Az Eszközalap célja hogy elsődlegesen olyan befektetési alapokba fektessen, melyek alacsonyabb költségaránnyal működnek, mint a befektetési alapok átlagos költsége. Az Eszközalap a gazdasági szektoroktól függetlenül és földrajzi korlátozások nélkül fektet be. Az Eszközalap összetétele nem állandó, a piaci körülményektől függően időről időre változhat. Az Eszközalap bevételei és hozamai teljes egészében újrabefektetésre kerülnek, osztalék fizetésére nem kerül sor. A befektetéseken elért hozam és a befektetések értéke nagyban függ a mögöttes eszközök alakulásától, és közvetlen összefüggés van a befektetéseken elért hozam és az Eszközalap teljesítménye között.
Az Eszközalap pénzneme euró, de a mögöttes eszközök egyéb pénznemben kifejezettek is lehetnek, amely azt jelenti, hogy az Eszközalap hozamát nem csak az eszközök teljesítménye befolyásolja, hanem az egyes pénznemek árfolyama is. Az árfolyamkockázatot az alap nem kezeli. Az Eszközalap nem biztosít sem tőke-, sem hozamgaranciát, sem tőke-, vagy hozamvédelmet. Az Eszközalap befektetési politikája nem követ, nem másol, illetve nem képez le semmilyen indexet vagy benchmarkot, ugyanakkor a benchmark vonatkoztatási pontként szolgál az Eszközalap teljesítményének mérésére, illetve bemutató célokat szolgál. Az Eszközalap által alkalmazott benchmark meghatározását a Befektetési Politika nevű dokumentum tartalmazza.
NOVIS Global Select Eszközalap | ||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
A mögöttes befektetési alap megnevezése | ISIN | A mögöttes befektetési alap részhányada az eszközalap eszközeiben | A mögöttes befektetési alap hozama (az alap devizájában) | Hozam (EUR) | Hozam (Ft) | Súlyozott hozam (EUR) | Súlyozott hozam (Ft) | |
Bank Deposits EUR | Bank Deposits | 12.50 % | 0.00 % | 0.00 % | 0.85 % | 0.00 % | 0.11 % | |
BAI GIF WW LT GB GRW-AEURA FUND | IE00BK5TW727 | 21.80 % | 9.63 % | 9.63 % | 10.56 % | 2.10 % | 2.30 % | |
UBS LUX INST-KEY GLB EQY-AAE FUND | LU0155225690 | 40.39 % | 5.16 % | 5.16 % | 6.05 % | 2.08 % | 2.44 % | |
Invesco Global Income Fund A EUR | LU1097688714 | 9.46 % | 0.91 % | 0.91 % | 1.76 % | 0.09 % | 0.17 % | |
UBS LUX B-GL ST FX USD-EHIA 1 FUND | LU2254329704 | 15.85 % | 0.44 % | 0.44 % | 1.29 % | 0.07 % | 0.21 % | |
Az Eszközalap hozama | 100.00 % | 4.34 % | 5.22 % | |||||
Bank Deposits EUR
ISIN: Bank Deposits
A mögöttes befektetési alap hozama (az alap devizájában): 0.00 % Hozam (EUR): 0.00 % Hozam (HUF): 0.85 %
A mögöttes befektetési alap részhányada az eszközalap eszközeiben: 12.50 %
Súlyozott hozam (EUR): 0.00 % Súlyozott hozam (HUF): 0.11 % |
||||||||
BAI GIF WW LT GB GRW-AEURA FUND
ISIN: IE00BK5TW727
A mögöttes befektetési alap hozama (az alap devizájában): 9.63 % Hozam (EUR): 9.63 % Hozam (HUF): 10.56 %
A mögöttes befektetési alap részhányada az eszközalap eszközeiben: 21.80 %
Súlyozott hozam (EUR): 2.10 % Súlyozott hozam (HUF): 2.30 % |
||||||||
UBS LUX INST-KEY GLB EQY-AAE FUND
ISIN: LU0155225690
A mögöttes befektetési alap hozama (az alap devizájában): 5.16 % Hozam (EUR): 5.16 % Hozam (HUF): 6.05 %
A mögöttes befektetési alap részhányada az eszközalap eszközeiben: 40.39 %
Súlyozott hozam (EUR): 2.08 % Súlyozott hozam (HUF): 2.44 % |
||||||||
Invesco Global Income Fund A EUR
ISIN: LU1097688714
A mögöttes befektetési alap hozama (az alap devizájában): 0.91 % Hozam (EUR): 0.91 % Hozam (HUF): 1.76 %
A mögöttes befektetési alap részhányada az eszközalap eszközeiben: 9.46 %
Súlyozott hozam (EUR): 0.09 % Súlyozott hozam (HUF): 0.17 % |
||||||||
UBS LUX B-GL ST FX USD-EHIA 1 FUND
ISIN: LU2254329704
A mögöttes befektetési alap hozama (az alap devizájában): 0.44 % Hozam (EUR): 0.44 % Hozam (HUF): 1.29 %
A mögöttes befektetési alap részhányada az eszközalap eszközeiben: 15.85 %
Súlyozott hozam (EUR): 0.07 % Súlyozott hozam (HUF): 0.21 % |
||||||||
Az Eszközalap hozama
A mögöttes befektetési alap részhányada az eszközalap eszközeiben: 100.00 %
Súlyozott hozam (EUR): 4.34 % Súlyozott hozam (HUF): 5.22 % |
2024. 11. 30-i adatok |
---|
A grafikon időintervalluma: | - |
---|
Hónap | Az eszközalap havi eredménykimutatása százalékban | |||
---|---|---|---|---|
2023 | 2024 | |||
EUR | Ft | EUR | Ft | |
Január | 6.60 | 3.96 | 2.06 | 2.62 |
Február | -1.31 | -4.65 | 1.79 | 4.06 |
Március | -0.93 | -0.45 | 1.97 | 2.43 |
Április | -0.31 | -1.81 | -0.85 | -2.00 |
Május | 4.25 | 3.43 | 1.21 | 0.73 |
Június | 1.70 | 2.00 | 1.42 | 3.06 |
Július | 2.44 | 6.57 | -1.22 | -1.05 |
Augusztus | -1.29 | -3.03 | -0.21 | -1.03 |
Szeptember | -2.25 | 0.16 | 2.36 | 3.50 |
Október | -3.16 | -4.99 | 1.11 | 4.01 |
November | 5.60 | 5.22 | 4.34 | 5.22 |
December | 4.25 | 4.81 | - | - |
Az utolsó három év átlagteljesítménye (2021 - 2023) |
EUR | Ft |
---|---|---|
-1.26 % | 2.37 % |
Az átlagteljesítmény a kezdettől 01.11.2019 - 31.12.2023 |
EUR | Ft |
---|---|---|
21.79 % | 41.90 % |